Filozófiánk

Hosszú távú befektetésekre koncentráló, értékalapú befektetőknek tekintjük magunkat. Úgy véljük, hogy a pénz- és tőkepiacok sokszor irracionális, rövid távú mozgásai ellenére a jól működő vállalatok, szektorok, gazdaságok hosszú távon felértékelődnek, míg azok, amelyek nem teremtenek értéket, veszítenek jelentőségükből. A befektetések gyakorlása során az eredményeket sokféle úton el lehet érni. Ebben az elmúlt két évtizedben sokat haladtunk előre és mára azon kevés társaságok közé tartozunk, akik a legkülönfélébb utakon próbálnak nagyon jó teljesítményt elérni.

A magas színvonalon végzett befektetési tevékenység komplex szellemi kihívást jelent számunkra, hiszen a döntéshozónak meg kell sejtenie, hova és milyen körülmények figyelembevételével érdemes befektetni. Mivel azonban a pénz- és tőkepiacokon a legapróbb dolgok is mély kölcsönhatásban állnak számtalan fontos és kevésbé fontos tényezővel, a befektetőnek valójában arra a kérdésre kell választ találnunk, merre is tart holnap a világ…

Szemléletmódtól függetlenül számtalan – nálunk is több – sikeres befektetési stratégia létezik. Hosszú távon azonban egyik sem gyakorolható eredményesen anélkül, hogy a vagyonkezelő megtalálná a szakmai meggyőződésének, intellektuális és pszichés adottságainak leginkább megfelelő módszert.